FMAlexander

Frederick Matthias Alexander

Egy kis tasmaniai faluban született 1869-ben, innen indult világhódító útjára. Élete során beutazta Ausztráliát, tanított Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban is népszerű, ismert társasági ember és tanár volt.

Ifjú korában színésznek készült. Egyre gyakoribb fellépésein kétségbe esve tapasztalta, hogy az előadás második felében torka kiszárad, hangja rekedtessé válik, nehezére esik a beszéd. A kor orvosai némi vizsgálódás után, minthogy szervi problémát nem találtak a tünetek mögött, pihenést és beletörődést rendeltek számára. Hétköznapjaiban hangproblémái nem jelentkeztek, kizárólag a színpadon.

„Ha nincs szervi ok, akkor bizonyára én csinálok valamit másképpen, amely a kellemetlen tünetek megjelenéséhez vezet” – gondolta. Ezen a ponton Alexander élete fordulatot vett! Hosszú, éveken át tartó önvizsgálatba, tanulásba kezdett.

Hangtanárokhoz fordult segítségért. Közben türelmesen, a legapróbb részletekre is ügyelve, tükörben vizsgálta önmaga testhasználatát.

Mintegy tíz év gondos munkájával felderítette tüneteinek hátterét és kidolgozta a megoldáshoz vezető utat. Olyan általános, a szervezet működésével kapcsolatos alapelveket tárt fel, amelyeket ilyen formában addig még senki más nem tett meg! Felismerte, hogy hangproblémája hátterében az egész testének hibás használata állt, amely természetesen hatással volt minden más testi funkciójára is: például a keringésére, légzésére, emésztésére is.

Stresszhelyzetben az izmok befeszülnek, összerándulnak, megrövidülnek, mintegy kiszorítják belőlünk az életenergiát. Hosszabban fennálló stressz esetén ez a fizikai állapot annyira megszokottá válik, hogy már fel sem tűnik, egészen addig, amíg valamilyen komolyabb fájdalommal járó funkciózavar meg nem jelenik. Amit Alexander felfedezett, az nem volt teljesen újdonság. Vagyis az, hogy képesek vagyunk irányítani önmagunkat, a szervezetünk működését. Feltéve, ha tudjuk, hogyan kell! Az ő zsenialitása abban állt, hogy leírta a módot is, ami megtanulható!

Saját módszerét nemcsak önmagán alkalmazta, hanem kollégáin is segített, akik szintén hangképzési és testtartási pro

blémákkal fordultak hozzá. Később megnyitotta első hangképző stúdióját, és ettől kezdve már két művészetnek hódolt. A színpadon már nemcsak szórakoztatott, hanem demonstrálta is módszerének hatékonyságát, emellett intenzíven tanította a hozzá fordulókat (pl. ügyvédeket, tanárokat, papokat, énekeseket). Beutazta Ausztráliát, folyamatosan dolgozott önmagán, fejlesztette módszerét, fellépéseket vállalt és új stúdiókat nyitott.

Azt tapasztalta, hogy módszere alapelveinek használata a hangképzési gondok megoldásán túl, sokkal általánosabban hat: minden, a rossz testhasználatból adódó, kényszertartások miatt kialakuló problémát képes kezelni.

Meghívást kapott Angliába, ahol saját stúdiója mellett megnyitotta tanárképző iskoláját is. Népszerűsége nőttön nőtt! A kor elismert írói (G.B.Shaw, A. Huxley), újságírói, színészei, politikusai, üzletemberek látogatták foglalkozásait.

A második világháború alatt az Egyesült Államokban népszerűsítette módszerét.

Öccse, A.R. Alexander, aki szintén a technika tanításának szentelte életét, az USA-ban telepedett le családjával. Súlyos lovasbalesetet szenvedett. Orvosai úgy gondolták, hogy soha nem lesz képes újra lábra állni és járni. A.R. Alexander testvére módszerével 6-8 hónap alatt rendbe hozta magát és teljes életet élt.

F.M. Alexander 1955-ben hunyt el Londonban. Nem messze szülőhelyétől, Tasmaniában, a Table mountain tövében emléktáblát helyeztek:

„On a nearby property was born FREDERICK MATHIAS ALEXANDER 20 Jan 1869 – 10 Oct 1955 FOUNDER OF THE ALEXANDER TECHNIQUE DISCOVERER OF FUNDAMENTAL FACTS ABOUT FUNCTIONAL HUMAN MOVEMENT ONE OF THE ’200 PEOPLE WHO MADE AUSTRALIA GREAT”.