hz-portre

Rólam

Hegedűs Zoltán vagyok, az Alexander Technique International tanára. Azzal foglalkozom, hogy a hozzám fordulók megismerjék és megértsék önmaguk működését. Ez a módszer a testen, a mozgáson keresztül tanít. Az élő szervezet mozgásban van. Az élet maga a mozgás.

Életünk során sok olyan hatás ér minket, amelyek megváltoztatják a szervezetben természetesen működő folyamatokat. Felborul a szervezet egyensúlya, kicsit elveszítjük önmagunkat. Az Alexander-módszer alapelveinek használatával könnyen visszanyerheti belső egyensúlyát.

Talán fel sem tűnik , de szokásaink “rabságában” élünk. Gondolkodási sémáink meghatározzák, hogy életünk eseményeit hogyan látjuk, értékeljük, és így azt is, hogyan éljük meg. A módszer elsajátítása során felismerjük, tudatosítjuk saját sémáinkat is, és lehetőségünk van felszabadítani önmagunkat.

Klasszikus Alexander-iskolában szereztem a képesítésem és sokáig ott is tanítottam. Az Institut Alexander Bewegung-ban sok olyan tanárral tanítok együtt, akik más technikák ismeretében közelítenek a mozgáshoz, a testtel való munkához. Kölcsönösen tanultunk egymástól, gazdagítottuk egymás szemléletét.

A hivatásom a hobbim is. Hogy gondolkodásom nyitottságát megőrizzem, látókörömet szélesítsem, nagyon sok olyan módszert, technikát kipróbálok, amelyekben tudat és test együttműködik (pl. Feldenkrais, Pilates, Authentic Movement, BMC, jóga, Tai Chi, Chi Kung, tánc és egyebek).

Foglalkozásaimon az Alexander-technika alapelveit tanítom, hogy minél teljesebb megértést és használható, készség szintű gyakorlati tudást adjak át.

cropped-dandelion-4x4-favicon.png

Szakmai önéletrajzom

1994 januárjában találkoztam az Alexander-technikával. Azonnal magával ragadott a módszer egyszerűsége, mély hatása. Úgy éreztem Alexander ezt a módszert nekem találta ki! Tizenegy évig dolgoztam a tanárnőmmel, először asszisztensként, később tanárként.

1998-ban az általános ismereteimet gazdagítani akartam a testmunkák terén, ezért 1998-ban Alternatív Mozgás Masszázs Terapeuta végzettséget szereztem az Egészségügyi Továbbképző Intézetben.

Az Alexander-technika egyfajta oktatás. A tanári készségek fejlesztését fontosnak tartottam, így beiratkoztam az ELTE Pedagógia szakára, ahol 2005-ben sikeres tanári, pedagógia tanári diplomát szereztem.

2002-től 2012-ig az ausztriai Institut Alexander Bewegung tanára voltam.

2008 májusában megnyitottam Budapesten Alexander-mozgás Stúdiómat, ahol azóta is folyamatosan egyénre szabott foglalkozásokat tartok.

2010-től az Alexander Technique International vizsgáztató szponzortanára vagyok.

2015-től a budapesti Alexander-technika Tanárok Egyesülete által indított tanárképzési programban is tanítok.

Rendszeresen részt veszek és tartok Alexander-technika továbbképzéseket. Mivel a bodywork nem csak a munkám, hanem a hobbim és a szenvedélyem is, ezért más technikákat is szívesen tanulok (pl. Dorn terápia, Breuss masszázs, kötőszöveti és lágyrész masszázs).

Tanárképzés

A Budapesti Alexander-technika Tanárképző Iskola, Alexander-tanár képzéseit is rendszeresen tartottam. A képzési program figyelembe veszi az Alexander-technika tanárok nemzetközi képesítési követelményeit (STAT), valamint az Alexander-technika Tanárok Egyesülete (ATE) képzésre vonatkozó útmutatásait. Felnőttképzési lajstromszám: PL-8294.